![]() |
||
| 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3. Telefon: 82/508-140, e-mail: kozalapitvany@som-onkorm.hu |
||
|
|
TÁJÉKOZTATÓ A közoktatásról szóló 1996. évi LXIII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 119. § (1) bekezdése megyei közoktatási közalapítvány létrehozását határozta meg a megyei és a megyei jogú városi önkormányzatok számára a megyei közoktatás-fejlesztési tervben jóváhagyott körzeti, térségi feladatok támogatására. Kaposvár Megyei Jogú Város a 248/1997.(V.6.) számú határozatával, Somogy Megye Közgyűlése a 37/1997.(V.27.) számú közgyűlési határozatával elfogadta az alapító okiratot, a kuratórium, a felügyelő bizottság összetételét és 1-1 millió forint támogatással, összesen 2 millió Ft alaptőkével hozta létre a közalapítványt. A közalapítványt a Somogy Megyei Bíróság 1832. sorszám alatt 1997. július 3-án nyilvántartásba vette. 1997-ben 89 intézmény 111 pályázatával 45.234.000,-Ft-ot, 1998-ban 113 intézmény 153 pályázatával 71.698.271,-Ft-ot kapott. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. tv. alapján a közoktatási közalapítvány közhasznúvá minősítése a bíróságon bejegyzésre került. 1999. évi pályáztatás első szakaszában az Oktatási Minisztérium Szakképzési Támogatások Főosztályától 17,8 millió Ft-ot kapott a közalapítvány. Az 1999. évi közoktatási pályázat során a közalapítványnak normatív támogatásként (negyedévente egyenlő részletekben) 45.833.880,-Ft.ot biztosított az Oktatási Minisztérium. A 2000. évre vonatkozóan az Oktatási Minisztérium Szakképzési Támogatások Főosztálya 17,14 m Ft-ot biztosított a szakképzésben résztvevők kollégiumi ellátásának javítására. A 2000. április 11-i kuratóriumi ülésen történt döntés a normatív támogatásként biztosított 174.676.775,-Ft pályáztatásáról 2001. január 17-én a kuratórium értekezletén kiírta a 60.532.000,-Ft értékű pályázatát, melyből 24.777.000,-Ft a kollégiumi fejlesztésre és 35.754.000,-Ft a szakiskolai korszerűsítésre volt fordítható. Közoktatási célra, normatív támogatásként, 170.558.953,-Ft-ot kapott a közalapítvány. 2001-ben tehát összesen 232.679.774,-Ft került a kuratórium döntései alapján a megye közoktatási intézményeibe. (Összesen 661 pályázati kérelem részesült a támogatásokból.) 2002-ben csak a központi normatív támogatást kapta meg a közalapítvány, összesen 152.306.921,-Ft értékben. A kuratórium 2002. március 5-én döntött a pályázati felhívásról ( amely március 11-én a Somogyi Hírlapban megjelent az intézményfenntartók, intézmények levélben kaptak értesítést róla, valamint a közalapítvány honlapjára is rákerült a felhívás). Az Oktatási Minisztériummal kötött megállapodás rögzítette a támogatás felhasználhatóság arányait: 50 %-át a közoktatási intézmények kötelező eszközök és felszerelések beszerzésére, 20 %-át a könyvtári fejlesztésekre, 30 %-ot a kuratórium döntése alapján lehet különböző szakmai területek támogatására lehet fordítani. (A közalapítvány alapító okirata, jogszabályi előírások és a megyei közoktatási fejlesztési terv szerint az alábbi célokat határozta meg a kuratórium: munkavédelem, biztonságtechnika, körzeti regionális tanulmányi versenyek támogatása, tehetséggondozás, logopédiai fejlesztés, pedagógiai alkotómunka támogatás, a nyelvoktatás segítése). Ezek közül döntés 2002. július 10-én a kötelező eszköz-és felszerelés jegyzékre vonatkozó kérelmekről született az alábbiak szerint: Beérkezett 369 pályázat összesen 362.244.877,-Ft-os igénnyel. 327 pályázat kapott támogatás, a rendelkezésre álló 75.880.391,-Ft-ból. A döntésekről az érintett intézmények és fenntartóik tájékoztatást kaptak. 2002. október 9-én a kuratórium döntött a II/3-as témában (logopédia, gyógypedagógia, tehetséggondozás) és így 12.528.235,-Ft került 76 intézményhez. (Az igény 115 db kérelemmel 64.435.868,-Ft volt.) November 13-án a III. témakörben (könyvtárfejlesztés) összesen 98.993.501,-Ft igénnyel (168 db pályázat). 30.352.157,-Ft került az intézményekhez. A II/1. témakörben (egészségvédelem, baleset elhárítás) 155 pályázattal 110.858.760.-Ft igény mellett 20.395.520,-Ft került az oktatási-nevelési intézményekhez. A II/2. témakörben (tanulmányi kulturális versenyek) 23.624.140,-Ft volt az igény (57 db pályázattal) és 6.939.000,-Ft került odaítélésre. A II/4. témakörben (pedagógiai alkotómunka, szakmai továbbképzések) 38 pályázat érkezett 28.211.068,-Ft-os igénnyel és 5.551.360,-Ft odaítéléséről született döntés. A II/5. témakörben (külföldi nyelvtanulás, csere kapcsolatok) 36 pályázat érkezett összesen 14.283.336.-Ft-os igénnyel a döntés 5.255.160,-Ft-os támogatásról szólt. 2002-ben csak a központi normatív támogatásban részesült a közalapítvány 152.306.921,-Ft összegben.(Kötelező eszköz-és felszerelésjegyzék alapján történő beszerzésekre, könyvtárfejlesztésre, logopédiai ellátás javítására, munkabiztonság fejlesztésére, külföldi cserekapcsolatokra, pedagógiai alkotómunkára, tanulmányi versenyekre, tehetséggondozásra.) 2003 januárjában az Állami Számvevőszék áttekintette az 1999-2001. évi szakképzési támogatásból biztosított közalapítványi pályázatok, felhasználások jogszerűségét, hatékonyságát több esetben a helyszínen is. Mindent rendben találtak. Az Oktatási Minisztérium megbízásából a Tolnai Könyvvizsgáló Iroda ellenőrizte a 2001. évi központi szakképzési alapból kapott támogatások felhasználását. Megállapították a közalapítvány jogszerű tevékenységét. A március 18-i ülésén a kuratórium elfogadta a 2002. évi egyszerűsített éves beszámolójának felülvizsgálatáról szóló könyvvizsgálói jelentést, valamint a 2003. évi költségvetést. A normatív költségvetési támogatás 2003-ban 77.226.- e Ft, melyből pályázatokra 76.454.- e Ft-ot lehetett felhasználni. (2003-ban közalapítványnak a két alapító 0,5-0,5 m Ft-os támogatásán kívül csak ez a központi normatív támogatás az anyagi forrása.) A kuratórium június 3-án döntött a pályázati témakörök kiírásáról, a beadási határidőről (09. 05.), az elbírálási határidőről (11.15.) és az elszámolási határidőről (2004.02.13.). A pályázati felhívás megjelent a Somogyi Hírlap 2003. június 12-i számában, illetve olvasható a közalapítvány honlapján, amelyről az adatlap is letölthető. A beérkezett igényekről a kuratórium 2003. november 18-án döntött, az alábbi öt témából: I. Számítástechnikai oktatás fejlesztése korszerű szoftverek vásárlásával, cseréjével. (115 pályázattal 71.658.935,-Ft-os igénnyel, 19.454.000.-Ft odaítélésével) II. Az intézmények munkabiztonsági egészségvédelmi biztonságtechnikai ellátottságának javítása eszközökkel, vizsgálatokkal (177 pályázattal 125.025.466,-Ft-os igénnyel, 25.000.000.-Ft odaítélésével) III. Az eltérő fejlődésű gyermekek felzárkóztatása, terápiájának segítése lakóhelyi iskolákban, óvodákban logopédiai, gyógypedagógiai hálózattal (110 pályázattal 50.713.820,-Ft-os igénnyel, 25.000.000.-Ft odaítélésével) IV. Területi, regionális tanulmányi és jubileumi tehetséggondozó versenyek lebonyolításának támogatása (60 pályázattal 21.474.570,-Ft-os igénnyel, 7.420.000.-Ft odaítélésével) 2004-ben az első kuratóriumi ülésen, március 18-án a kuratórium elfogadta a független könyvvizsgálói jelentést a Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány 2003. évi egyszerűsített éves beszámolója felülvizsgálatáról. Továbbá a kuratórium döntött a 2004. évi pályázati kiírás témaköreiről,, a határidőkről és a pályázati feltételekről. (A pályázati felhívás 2004. 23-án a Somogyi hírlapban jelent meg, továbbá a pedagógiai szolgáltatásokat végző intézet a hírlevelében kiküldte a megye valamennyi oktatási és nevelési intézményébe.).Ekkor határozott úgy a kuratórium, hogy első ízben kérünk pályázati díjat, 1000 Ft-ot pályázatonként. A május 14-i határidőig beérkezett összesen 266 db pályázat, 172 intézménytől. A pályázatokat részben a kuratórium pedagógus tagjai, részben külső szakértők, összesen 11 fő szakértette. Az ő véleményük figyelembevételével a titkárság előkészítette az anyagokat a július 22-i kuratóriumi ülésre. Az I. témakörnél (Sajátos nevelést igénylő gyermekek felzárkóztatása, terápiájának segítése.) a beérkezett 109 db pályázat 62.191.315.- Ft igényt tartalmazott. A 100 megfelelő pályázatra összesen 30.974.000.- Ft-ot javasolt a kuratórium. A II. témakörnél (A tanórán kívüli tehetséggondozó és képességfejlesztő foglalkozások és szakkörök támogatása.) a beérkezett 102 pályázat 65.913.759.- Ft igényt fogalmazott meg. A 99 érvényes pályázatra összesen 27.671.000.-ot javasolt a kuratórium. A III. témakörnél ( A megyei és kistérségi tehetséggondozó tanulmányi versenyek , kulturális rendezvények szervezésének támogatása.) a beérkezett 55 pályázat 20.010.641.- Ft összeget tett ki. Az 53 pályázatra összesen 13.434.000.- Ft-ot javasolt a kuratórium. Összesen: 72.079.000.- Ft került 252 db érvényes pályázattal 166 intézménybe. 2005-ben az első kuratóriumi ülés március 8-án volt. Ekkor a 2004. évi közhasznúsági jelentést tárgyalta meg és fogadta el a kuratórium, továbbá a 2005. évi költségvetési tervet fogadta el. A 2005. évi pályázati felhívás témaköreink megvitatása (a kuratóriumi tagoktól előzetesen kért témajavaslatok figyelembevételével) majd a felhívás véglegesítése történt. A pályázati díjakat a megpályázott összeg szerint, differenciáltan kértük a felhívásban a pályázóktól. Az összesen 75.289.840.- Ft-os keretre beérkezett 188.459.793.- Ft-os igény, 229 intézménytől, 365 pályázattal. A kuratórium június 27-i ülése elé 8 szakértő javaslata alapján, a titkárság terjesztette elő a támogatási lehetőséget. Ez alapján . konkrét változtatási igény nélkül . az alábbi döntések születtek, témakörönként: I. téma (A megyei és kistérségi tehetséggondozó tanulmányi versenyek, kulturális rendezvények szervezésének támogatása) : A beérkezett 29.226.300.-Ft-os igényre (84 pályázat) 14.500.000.- Ft-ot (82 pályázatra)biztosított a kuratórium. II. téma (Tanórán kívüli tehetséggondozó és képességfejlesztő foglalkozások és szakkörök támogatása) : Beérkezett 73.315.185.- Ft-os igény 149 pályázattal és a kuratórium 30.789.840.- Ft-ot biztosított, 129 kérelemre. III. téma (A sajátos nevelést igénylő gyermekek felzárkóztatása, terápiájának segítése): Összesen 85.918.308.-Ft-os igény fogalmazódott meg 132 pályázatban. A kuratórium 30. 000.000.- Ft-ot biztosított 112 kérelemre. A korábbi évek gyakorlata szerint a kuratóriumi döntésekről, a döntést követő 2 héten belül a közalapítvány honlapjáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az írásbeli kiértesítéseket pedig augusztus 20-a után kapják meg az intézmények, a támogatási szerződésekkel egyidejűleg. A támogatásokkal 2006. április 30-ig kell elszámolni a nyerteseknek. 2006- ban március 28-án tartotta ez évi első ülését a kuratórium Első napirendi pontként a kuratórium elfogadta a független könyvvizsgálói jelentést a Somogy megyei Közoktatási Közalapítvány 2005. évi egyszerűsített éves beszámolójának felülvizsgálatáról. Végső megállapítása, záradéka az alábbi : .A könyvvizsgálat során a Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány 2005. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy a közhasznú egyszerűsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint a közhasznú egyszerűsített éves beszámoló Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány 2005. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. A mérleg főösszege5.840 eFt,a közhasznú eredmény-647 eFt (veszteség).. Második napirendi pontként döntött a kuratórium a megyei közoktatási intézményeknek szóló pályázati témakörökről, a határidőkről és a pályázati feltételekről. A pályázati felhívás megjelent a Somogy Hírlap 2006. április 7-i számában, a közalapítvány honlapján, valamint a pedagógiai szolgáltatásokat végző intézet a hírlevélben kiküldte a megye oktatási és nevelési intézményeinek. Az április 28-i határidőre beérkezett összesen 386 db pályázat, 228 intézménytől. A pályázatokat részben a kuratórium pedagógus tagjai, részben pedig külső szakértők, összesen 9 fő szakértette. Az ő véleményük figyelembevételével a titkárság előkészítette a június 28-i kuratóriumi ülésre az anyagokat. Összesen beérkezett 54.398.500.- Ft-os keretre 210.214.540.- Ft-os igény, 228 intézménytől, 386 pályázattal. Ez alapján . konkrét változtatási igény nélkül . az alábbi döntések születtek, témakörönként: I. téma (A megyei és kistérségi tehetséggondozó tanulmányi versenyek, kulturális rendezvények szervezésének támogatása) : A beérkezett 37.643.537.-Ft-os igényre (104 pályázat) 13.247.000.- Ft-ot szavazott meg a kuratórium, valamennyi pályázatra. II. téma (A sajátos nevelést igénylő gyermekek felzárkóztatása, terápiájának segítése lakóhelyi iskolákban, óvodákban, logopédiai, gyógypedagógiai ellátással.)): Összesen 105.265.347.-Ft-os igény fogalmazódott meg a 150 pályázatban. A kuratórium 23. 160.000.- Ft-ot szavazott meg , valamennyi kérelemre. III. téma (Tanórán kívüli tehetséggondozó és képességfejlesztő foglalkozások és szakkörök támogatása.) Beérkezett 67.305.656.- Ft-os igény, 132 pályázattal és a kuratórium 17.991.000.- Ft-ot biztosított az elfogadott valamennyi kérelemre. A korábbi évek gyakorlata szerint a kuratóriumi döntésekről, a döntést követő 2 héten belül a közalapítvány honlapjáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az írásbeli kiértesítéseket pedig augusztus 20-a után kapják meg az intézmények, a támogatási szerződésekkel egyidejűleg. Támogatásokról 2007. április 30-ig kell elszámolni a nyerteseknek. 2007-ben március 27-án tartotta ez évi első ülését a kuratórium. Első napirendi pontként a kuratórium elfogadta a független könyvvizsgálói jelentést a Somogy megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi egyszerűsített éves beszámolójának felülvizsgálatáról. Végső megállapítása, záradéka az alábbi : A könyvvizsgálat során a Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolóját, annak részeit és tételeit, azok könyvelési és bizonylati alátámasztását az érvényes nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltak szerint felülvizsgáltuk, és ennek alapján elegendő és megfelelő bizonyosságot szereztünk arról, hogy a közhasznú egyszerűsített éves beszámolót a számviteli törvényben foglaltak és az általános számviteli elvek szerint készítették el. Véleményünk szerint a közhasznú egyszerűsített éves beszámoló Somogy Megyei Közoktatási Közalapítvány 2006. december 31-én fennálló vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről megbízható és valós képet ad. A mérleg főösszege 5.984 e Ft, a közhasznú eredmény -533 e Ft (veszteség). Második napirendi pontként döntött a kuratórium a megyei közoktatási intézményeknek szóló pályázati témakörökről, a határidőkről és a pályázati feltételekről. A kuratóriumi ülés végén dr. Sótonyi Sándor kuratóriumi elnök bejelentette lemondását ,melyet a kuratórium tudomásul vett és többen megköszönték az elnök úr 10 éves tevékenységét. A Somogy Megyei Közgyűlés a 19/2007.(III.30)közgyűlési határozatával- valamint Kaposvár Megyei Jogú Város a 71/2007.(IV.11.) önkormányzati határozatával módosította a közalapítvány alapító okiratát azzal, hogy dr. Undi Jánosnét az Oktatási Hivatal OKÉV Dél-Dunántúli igazgatóságának érettségi referensét delegálta a kuratórium elnökének. A pályázati felhívás megjelent a Somogy Hírlap 2007. április 4-i számában és a közalapítvány honlapján. Az április 23-i határidőre beérkezett összesen 453 db pályázat, 241 intézménytől. A pályázatokat részben a kuratórium pedagógus tagjai, részben pedig külső szakértők, összesen 14 fő szakértette. Az ő véleményük figyelembevételével a titkárság előkészítette az augusztus 21-i kuratóriumi ülésre az anyagokat. Összesen beérkezett a rendelkezésre álló 63.933.080.- Ft-os keretre 201.406.839.- Ft-os igény, 241 intézménytől, 453 pályázattal. Témakörönként az alábbi igényekhez igazítva tesz javaslatot a kuratórium a támogatásokra, meghagyva a titkárságnak azt a jogot, hogy arányosítsa az összeget a beérkező pályázatok számának és az igény-lehetőség arányának függvényeként. I. téma (A taneszköz-és felszerelésjegyzékben foglalt tárgyi feltételek teljesítésével összefüggő beszerzések, max.500 ezer Ft pályázatonkénti összeggel.): 83.213.424.- Ft-os igény érkezett, 211 pályázattal. II. téma (A megyei és kistérségi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek, kulturális, oktatási és sportrendezvények szervezésének támogatása): Összesen 38.279.692.-Ft-os igény fogalmazódott meg a 114 pályázatban. III. téma (Tanulási zavarral és súlyos beilleszkedési és magatartási nehézséggel rendelkező valamint a sajátos nevelést igénylő gyermekek felzárkóztatása, terápiájának segítése lakóhelyi iskolákban, óvodákban, logopédiai, gyógypedagógiai ellátással.) Beérkezett 79.913.723.- Ft-os igény, 128 pályázattal. . A korábbi évek gyakorlatától eltérően a kuratóriumi döntés a nyár végén, 2007. augusztus 21-én született az alábbiak szerint: I. témánál 26.901.000.-Ft,. a II. témánál 16.957.000.-Ft, a III. témánál pedig 20.175.000.- Ft támogatás került az intézményekhez, miközben a szakértői javaslatok alapján 52 pályázót kellett kizárni eredménytelen pályázat (formai hibák, önrész helytelen megállapítása, eltérés a témáktól miatt.) A támogatásokról 2008. április 30-ig ( I. téma), 2008.május 15-ig ( II. téma) és 2008. május 30-ig ( III. téma) kell elszámolni a nyerteseknek. A közalapítványról, a kuratóriumi döntésekről információkat tartalmaz a közalapítvány honlapja: www.somkozokt.hu Kaposvár, 2007.augusztus 21. Dr. Undi Jánosné a kuratórium elnöke |
![]()
|